Hunnia Gólya Fórum

Blog

  • Az európai gólyák költözési szokásai

    Bevezetés

    Az európai gólyák, különösen a fehér gólya (Ciconia ciconia), jól ismert és szeretett madarak szerte Európában.
    Különleges viselkedésük, költözési szokásaik és hosszú távú vándorlásuk számos kutatás és természetkedvelő figyelmét felkeltette.
    Ez a cikk részletesen bemutatja, hogyan és miért vágnak neki évente több ezer kilométeres útjuknak, miként térnek vissza ugyanarra a fészekre, és milyen kihívásokkal kell szembenézniük.

    Gólya repülés közben

    A fehér gólya rövid bemutatása

    A fehér gólya Európa egyik legismertebb madara.
    Testhossza 95–110 cm, szárnyfesztávolsága 180–215 cm.
    Tollazata túlnyomórészt fehér, fekete szárnyfedőkkel és hosszú, vörös csőrrel.
    Elsősorban mezőgazdasági területeken, nedves réteken, mocsarak közelében fészkel.

    Társas madár, gyakran kisebb csoportokban vadászik.
    Főként rovarokat, kétéltűeket, kisebb emlősöket fogyaszt.
    A fészekhez való ragaszkodása rendkívüli: gyakran évről évre ugyanahhoz a fészekhez tér vissza.

    Költözési ösztön és okai

    A fehér gólya költöző madár, ami azt jelenti, hogy az év bizonyos szakaszában elhagyja költőhelyét.
    A költözést az évszakos időjárásváltozás és a táplálék mennyisége befolyásolja.
    Mivel főként állati eredetű táplálékon él, a téli hónapokban Európa sok területén nem talál elegendő élelmet.

    A vándorlás tehát nem csupán ösztön, hanem túlélési stratégia is.
    A gólyák olyan régiókba vonulnak, ahol a tél során is elérhető a megfelelő táplálék.
    Ez általában Afrika középső és déli része, illetve néhányan Ázsia melegebb területeit is választják.

    A két fő útvonal

    A gólyák két fő vándorlási útvonalat használnak:

    1. Keleti útvonal:
      A Balkánon, Törökországon, majd a Közel-Keleten keresztül halad, a Vörös-tenger mentén egészen Kelet-Afrikáig.
      Ezt az útvonalat főként a kelet-európai gólyák használják.
      A Boszporusz és a Sínai-félsziget kulcsfontosságú átkelőhelyek.
    2. Nyugati útvonal:
      A spanyolországi Gibraltári-szoroson át vezet, Északnyugat-Afrikába.
      Ezt inkább a nyugat-európai országok, például Franciaország, Németország, Spanyolország gólyái követik.
      Egyre több nyugat-európai gólya azonban már nem megy tovább Afrikán túlra, hanem Spanyolország déli részén marad.
    Gólya vonulási térkép

    Az út hosszúsága és időtartama

    A gólyák vándorlása akár 10 000 km hosszú is lehet.
    Az utazás oda-vissza tehát évente körülbelül 20 000 km-t tesz ki.
    Átlagosan napi 200–300 km-t repülnek, a hőáramlatokat kihasználva.

    A vándorlás 1–2 hónapot vesz igénybe, attól függően, hogy milyen gyorsan tudnak haladni.
    Útközben pihennek, táplálkoznak, gyakran egy-egy időszakra meg is állnak.

    Navigációs képességeik

    A gólyák kiváló tájékozódási képességekkel rendelkeznek.
    Használják a Nap állását, a Föld mágneses terét és a tájékozódási pontokat is.
    Egyes kutatások szerint genetikai alapú térkép van a fejükben, amely segíti őket a vándorlásban.

    A fiatal gólyák először felnőttekkel együtt indulnak útnak, így tanulják meg az útvonalat.
    Érdekes módon a gólyák gyakran ugyanazt az útvonalat választják évről évre.

    A költözés veszélyei

    A hosszú út során számos veszéllyel kell szembenézniük:
    – időjárási viszontagságok
    – táplálékhiány
    – kimerültség
    – ragadozók
    – emberi tevékenységek, például vadászat vagy villanyvezetékek

    Különösen a villanyoszlopok jelentenek komoly veszélyt: sok gólya áldozatul esik az elektromos áramütésnek.

    Visszatérés Európába

    Tavasszal, általában március és április között térnek vissza költőhelyeikre.
    A hímek jellemzően előbb érkeznek, hogy elfoglalják a fészket.
    A tojók később csatlakoznak, és megkezdik a fészkelést.

    A visszatérő gólyák pontosan emlékeznek előző fészkeikre.
    Nem ritka, hogy egy pár akár 10–15 éven keresztül ugyanott költ.

    Fészek és szaporodás

    A gólyák hatalmas, gyakran több méter széles fészkeket építenek kéményekre, villanyoszlopokra, fákra.
    A fészek anyaga ágakból, fűből, rongyokból, akár műanyagból is állhat.
    A tojások száma általában 3–5, és mindkét szülő részt vesz a költésben.

    A fiókák 2 hónap alatt fejlődnek ki, majd megtanulnak repülni.
    Augusztusra készen állnak a hosszú útra.

    Fészkében ülő gólyacsalád

    Modern technológia és követés

    A modern technológia – például GPS jeladók – lehetővé teszi a gólyák nyomon követését.
    Kutatók pontos adatokat kapnak a madarak útvonaláról, megállóhelyeiről, viselkedéséről.
    Egyes internetes oldalak élőben mutatják egy-egy gólya helyzetét.

    Ezek az adatok segítenek megvédeni a faj élőhelyeit és vándorlási útvonalait.

    Változások az éghajlat és emberi hatások miatt

    Az éghajlatváltozás hatással van a gólyák költözési szokásaira.
    Egyre több gólya már nem vonul el Afrikáig, hanem Dél-Európában vagy Észak-Afrikában telel.
    Ennek oka a melegebb telek és a mesterséges etetés (pl. szeméttelepeken).

    Ez azonban veszélyeket is rejt, hiszen az emberi hulladék nem természetes táplálék.
    A nem megfelelő táplálkozás gyengíti a madarakat, és egészségi problémákat okozhat.

    Gólyák szerepe a kultúrában

    A gólyák nemcsak biológiai, hanem kulturális szempontból is jelentősek.
    Sok nép tartja őket a szerencse, termékenység vagy gyermekáldás hírnökének.
    A „gólya hozza a gyereket” mondás számos európai országban ismert.

    Számos falu és város ünnepli visszatérésüket, és fészekőrző programokat működtet.

    Védelem és jövő

    A fehér gólya sok országban védett faj.
    Élőhelyeinek megőrzése, a fészkelőhelyek biztosítása, a villanyoszlopok madárbaráttá alakítása kulcsfontosságú.
    Több szervezet dolgozik azon, hogy biztosítsa a gólyák hosszú távú fennmaradását.

    A közösségi összefogás, az ismeretterjesztés és a természetvédelem közös felelősségünk.

    Összegzés

    Az európai gólyák lenyűgöző példái a természet alkalmazkodóképességének.
    Hatalmas utakat tesznek meg, miközben ragaszkodnak szülőhelyeikhez.
    Történetük nemcsak biológiai csoda, hanem tanítás az ember számára is: a környezettel való együttélés fontosságáról.

    A gólyák vándorlása minden évben emlékeztet bennünket arra, hogy a természet körforgása lenyűgöző és törékeny.
    Vigyázzunk rájuk!

  • Bodrogkeresztúri gólyacsalád

  • Ásotthalmi gólya

  • Miért térnek Afrikából vissza a gólyáink?

    Azt csaknem minden kisiskolás megtanulja még alsó tagozatban, hogy hazánkban alapvetően kétféle madárfaj él: a költöző és a telelő madarak. A fehér gólya, a magyar folklór kedves madara az előbbiek közé tartozik, ezért nyár végén csapatokba gyűlik és délre vándorol, majd tavasz elején visszatér, hogy nálunk költsön és nevelje utódait.

    Hogy miért telel Afrikában a fehér gólya, tudja is mindenki: jön a hideg, kevesebb a táplálék, érdemes hát délre vonulni. Felmerül viszont a kérdés: ha annyival jobb Afrikában, miért nem maradnak ott a gólyák (és más költöző madarak) egész évben? A rövid válasz: igazából nem is idevalósiak, csak szaporodni járnak vissza.

    Egész messzire kell visszamenni az időben, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk. Tízezer évvel ezelőtt, a legutolsó jégkorszak vége felé, a jégtakaró visszahúzódása után a ma nálunk fészkelő madarak jelentős része nem itt élt a Kárpát-medencében, így tudományos szempontból a fehér gólya sem európai faj. Költeni nálunk költ ugyan, azonban az évenkénti kis jégkorszakot (azaz a telet) nem tudja kezelni, ezért az év jelentős részét, több mint felét nem Magyarországon tölti, hanem vonulással, illetve afrikai teleléssel.

    Táplálékhelyzet itt és ott

    Hogy miért repülnek el tőlünk Afrikába a gólyák, az alapvetően egyértelmű: nem azért vonulnak, mert fáznak, hanem mert nincs elegendő táplálék a téli időszakban. Egy magevő madárnak könnyebb a helyzete, ahogy a téli álmot nem alvó rágcsálókra vadászó ragadozóknak is, ők télen is találnak táplálékot. A főként rétekhez, vizes élőhelyekhez kötött, javarészt rovarokkal, kisebb kétéltűekkel, hüllőkkel táplálkozó gólyák a hideg tél beállta előtt kénytelenek délebbre húzódni. De előre kell bocsátani, hogy az elmúlt évtizedekben ebben is változást kezdünk megfigyelni, valószínűleg a globális felmelegedés miatt: évente egyre több gólya marad hazánkban, az utóbbi években már két-három tucatra tehető azon madarak száma, amik az itt maradás, az áttelelés mellett döntenek. Ez számunkra azért érdekes, mert jól érzékelhetővé teszik az evolúció működését, azt, hogy a faj egyes egyedei miképp alkalmazkodnak a változó körülményekhez.

    Hogy kell ezt elképzelni? Ha egy adott populációt vizsgálunk, azt láthatjuk, hogy vannak köztük olyan felfedező hajlamú, kockázatvállaló, próbálkozó egyedek, amik a többiekétől eltérő viselkedésükkel segítenek a fajnak mint egésznek megváltozni, például új élő-, költőhelyet találni. Ezt figyelhetik meg most a biológusok az áttelelő gólyák esetében: ha elpusztulnak, akkor zsákutcát jelent a viselkedésük, de ha olyan mértékben változik a klíma, hogy a teleléssel próbálkozó egyedek életben maradhatnak, akkor az új viselkedésmintát át tudják adni utódaiknak, és ezzel a faj feszegetni tudja a határait. Mivel a vonulás is kockázatos, az áttelelés is kockázatos, a kísérletező egyedek tulajdonképp azt mérlegelik, hogy melyik választással van nagyobb esélyük a túlélésre.

    Mivel a fajnak mint egésznek is az a célja, hogy túléljen, azaz hogy minél több utód szülessen, ezért nem maradnak a gólyák Afrikában és vállalják inkább a kockázatos utat az európai költőhelyekre.

    Azért nem tudnak költeni Afrikában, mert az ottani táplálékbázisra óriási a versengés. Míg Európában a madarak közt csúcsragadozónak számítanak, az afrikai élőhelyeken iszonyatos mennyiségű konkurens állatfajjal kell versenyezniük a táplálékszerzésben

    Felmerült korábban olyan elmélet is, hogy azért költenek nálunk, mert nyáron itt hosszabbak a nappalok, tehát, amikor nekik szaporodási idejük van, tovább tudnak világosban táplálékot gyűjteni. Ez lehet tényező, de semmiképp nem kizárólagos, mivel például Dél-Afrikában, ahová sok gólya vonul telelni, körülbelül ugyanolyanok a fényviszonyok, mint nyáron nálunk, és a gólya sem gép, nem tud egy nap 18 órát folyamatosan vadászattal tölteni, a reggeli és délutáni aktivitási csúcsok között az etető madaraknak is pihenésre van szüksége.

    Hogy mennyire magyar madár a gólya, mennyire része a magyar népi identitásnak, természetesen nem a biológusok tiszte eldönteni, de a madarak viselkedéstanával foglalkozók adhatnak némi rálátást, hogy miképp alakult így. A legerősebb gólyaállományok Lengyelországban, illetve Spanyolországban költenek. Nálunk talán azért annyira kedvelt madár, mert rendkívül látványos volt az urbanizációjuk. A kárpát-medencei megtelepedésüket jelentős mértékben segítette az emberi tevékenység, a szántók, legelők terjedése, az erdős területek csökkenése, ami remek élelemforrásokat nyitott számukra.

    A mezőgazdaság elterjedésével aztán elég nagy tempóban be is költöztek a lakott területekre is, leginkább a falvakba. Első hullámban a gémeskutakra, kéményekre rakták nagy fészkeiket, majd jött a második nagy költözési hullám a villanyoszlopokra. Joggal feltételezhetjük, hogy azért kedves madara a magyar népnek a gólya, mert roppant feltűnő, látványos, nagy vadmadár, ami gyakorlatilag velünk együtt él. A földből élő parasztok, akik a hosszú tél végén már nagyon várták a tavaszt, örültek a gólya megjelenésének, ami látványos jele volt a tél végének. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy két nemzeti ünnephez – március 15 és augusztus 20 környéke – is köthető a megjelenésük és a távozásuk, érthető, miért érezzük annyira hozzánk közelállónak a gólyákat.

  • Bubu a fehér gólya és párja

  • Cecei gólyatánc

  • 100 tagú gólyacsapat költözött Beremendre

    Beremenden egy népes, közel 100 példányból álló gólyacsapat jelent meg, olvasható a Magyar Madártani Egyesület Baranya Megyei Csoportjának Facebook-oldalán.

    Mint írják, a madarak főleg a Püspökbóly és Csípőtelek között fekvő mezőgazdasági területeken táplálkoznak, éjszakázásra pedig a püspökbólyi épületek és szalmabálák tetejére húzódtak be.

    Ilyen népes csapatok általában ivaréretlen gólyákból verődnek össze. Ha a madarak felélik az adott terület táplálékkészletét, akkor odébb állnak. Úgy tűnik, hogy Beremend térségében bőven van táplálék (főleg mezei pocok), mert a gólyák folyamatosan a területen tartózkodnak; bár május végére némileg csökkent a számuk.

    – fogalmaztak.

    Hasonló gyülekezést figyeltek meg Sátorhely térségében is, ahol 30-50 gólyát lehet látni az utóbbi hetekben. Lehet, hogy a beremendi gólyák egy része költözött át ide a jobb táplálkozási lehetőségek reményében, de előfordulhat az is, hogy máshonnan érkeztek. Mindenesetre érdekesnek nevezik a posztban, hogy a madarak ilyen hosszú ideig kitartanak mindkét helyen.

    A gólyagyülekezésnek pozitív hozadéka – túl a jelentős pocokfogyasztáson –, hogy Püspökbólyban, ahol az utóbbi 50 évben nem fészkeltek gólyák, most három pár is megtelepedett. Két pár villanyoszlopra épített fészket, egy harmadik pár pedig a hidroglóbusz tetejét foglalta el. Költésük jelenleg is tart, reméljük, sikeresen felnevelik fiókáikat! Azonban Sátorhely sem akar elmaradni Püspökbóly mögött. A hónap folyamán itt két új fészket raktak a gólyák. Ezek fiatal párok lehetnek, mert a tojásrakásig már nem jutottak el

    – közölték.

  • Etetik és itatják a nagy hidegben hazatért első gólyát

    Az első napon nem fogadta el az eledelt, vasárnap viszont jót falatozott belőle.

    Február 2-án az első teleléséből hazatérő fehér gólya menetrendszerűen érkezett meg vassurányi fészkébe. Mint a Sokszínű vidék megírta, a Suri nevű madár az elmúlt években szinte napra pontosan ilyenkor foglalta el fészkét: 2018-ban és 2019-ben február 13-án, 2020-ban pedig valamivel korábban, február 11-én.

    Ami biztos, egyik alkalommal sem volt olyan hideg, mint az idei érkezéskor. Suri ezúttal a tél legzordabb időszakában jött meg, így etetése és itatása a korábbi évekhez képest is fontosabbá vált.

    Surinak már érkezése másnapján tettek ki ételt és vizet – hiszen a természetes lelőhelyek befagytak, halra sem tud vadászni és folyadékhoz sem jut a mínuszokban -, amit érdeklődve megnézett, de nem evett belőle, inkább a réten és a közeli szántóföldön keresgélt.

  • Cece – Előszállás – Dunaföldvár